Birgu – Marsaxlokk – Kek Barlang – Dingli – Rabat – Mdina

8 Hours

Overview

A nap folyamán Málta lényegét próbáljuk vendégeink számára bemutatni. Elöször egy kis történelem. Természetesen ha Máltán jár valaki a máltai lovagrend mindig emlitésre kerül. A lovagok első telephelye a szigeten a kikötőben Birgu volt. Túránkat egy kellemes sétával kezdjük a hangulatos színes máltai erkélyekkel füszerezett kis utcákon. A település Vittoriosa néven is ismert és egyike a Három Városnak a Nagy Kikötőben. Következő megállónk Marsaxlokk halászfalu lesz ahol a színes csónakok az úgy ismert luzzuk sokasága lengedezik a kikötő vizén. Hétköznap turisztikai kispiac vasárnaponként pedig halpiac is a tengerparton. Kék Barlang a sziget egyik legszebb természeti képződménye. Lehetőség jó idő esetén csónakázásra és vizről is megcsodálni a kék szin gyönyörű árnyalatát. Panorámás utunk során Dingli sziklás magaslatán megállunk egy fényképezésre majd Rabat kis utcáin kalandozva eljutunk a főtérre. Rabat, Mdina külvárosa ahol a hagyomány szerint Szent Pál fogolyként tartózkodott miután itt volt a hajótörése. Rabatban több múzeum is található, mint a Szent Pál Barlang, Szent Pál katakomba. Mdina a régi főváros elegáns főkapuja előkelően várja a várfalak mögött rejtőzködő barokk és normann paloták felfedezésére érkező turistákat.A sziget panorámája a bástyákról tárul elénk.

Felnőtt 70eu/fő

Gyerek 50eu/fő