Málta túra Évával

Ki gondolta volna évtizedekkel ezelőtt, amikor együtt jártunk oviba, hogy 2023-ban Máltán találkozunk újra. Évával „ezer éve” ismerjük egymást, egy magyar településről származunk, ott jártunk oviba, általános, majd középiskolába. Majd az élet másfelé sodort bennünket, ő Máltán találta meg új otthonát, ott alapított családot. Ma már férje és két felnőtt fia mellett Málta az élete, idegenvezetőként szinte mindent tud a szigetről. Számomra különösen nagy élményt jelentett, hogy egy gyerekkori barát „szemével” fedezhettem fel a szigetet. Málta nem nagy, legnagyobb szigete 29 km hosszú és 17 km széles, és mindössze mintegy 530 ezer lakosa van. Méretéhez képest sokkal mélyebb a történelmi múltja. Éva segítségével fokozatosan tárult fel a sziget története és jelenkori élete. A kihagyhatatlan főváros, Valletta, amely a törököket 1565-ben visszaverő Jean Parisot de La Valette nagymesterről kapta a nevét. Máltát belengi a máltai lovagok szellemisége, a főváros és Birgu, amely Vittoriosa, azaz a győzelem nevét viseli. A társkatedrális gazdagon aranyozott belseje a nagymesterek és 400 máltai lovag sírját rejti a kriptában és a márványpadló alatt. Éva hihetetlen történeteket mesél a lovagokról, Caravaggio és a lovagok kapcsolatáról, a nagymesterekről. Valletta jelene igazán pezsgő, a több mint fél évszázados épületek között az utcákban egymást követik az éttermek, kávézók és szórakozóhelyek. A leginkább Birguban éreztem Málta múltjának érintését, sétálva a hangulatos sikátorok mészkőből épült középkori házai között, megcsodálva a tipikus zárt máltai erkélyeket. Málta igazi kincsei az egy napos túránk során tárultak fel, amikor Birgu után Marsaxlokk halászfaluban megkóstoltuk a finom tengeri menüket, majd gyönyörködtünk a Kék Barlang lélegzetelállító panorámájában, a tenger csodás kék árnyalataiban. Majd a Dingli-szikláknál megállva tovább haladtunk a régi főváros, Mdina irányába. Lenyűgözött a sziget, és nagyon hálás vagyok Évának, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi mindent megismerhettem Máltáról. Biztos vagyok benne, hogy még vissza fogok menni és akkor Gozo szigetére is feltétlenül áthajózom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *